Amikor feszültek, sértettek vagy túlterheltek vagyunk, könnyen úgy reagálunk, ahogyan mindig szoktunk. Visszahúzódunk, magyarázkodunk, igent mondunk, vagy éppen élesen válaszolunk.
Az önreflexió nem azt jelenti, hogy minden érzésünket elemeznünk kell. Inkább azt, hogy észrevesszük: van választási lehetőségünk.
1. Mit figyelek meg magamon most?
Ne értelmezd még, csak nevezd meg. „Gyorsabban beszélek.” „Újra és újra ugyanarra gondolok.” „Feszült vagyok, amikor ezt a kérést kapom.” A megfigyelés segíthet elkülöníteni a tényt attól, amit rögtön hozzáteszünk.
2. Hogyan érzem magam ebben a helyzetben?
Dühös? Csalódott? Szorongó? Bizonytalan? Egy érzés megnevezése nem old meg mindent, de közelebb vihet ahhoz, hogy pontosabban értsük a reakciónkat.
3. Mire lenne most szükségem?
Egy kis időre? Egyértelműségre? Pihenésre? Segítségre? Arra, hogy meghallgassanak? Ne azt keresd, minek „kellene” lennie, hanem hogy mire van ténylegesen szükséged.
4. Mit kérek magamtól a következő lépésként?
Fogalmazz meg valami kicsi, egyértelmű dolgot. „Nem válaszolok azonnal.” „Holnap beszélek róla.” „Megkérdezem, pontosan mi az elvárás.”
Hogyan használd?
Próbáld ki olyan helyzetben, amikor még nem túl nagy a feszültség. Írd le a válaszaidat, vagy gondold végig őket egy rövid séta során. Nem a tökéletes önismeret a cél: az, hogy egyre könnyebben észrevedd a saját működésedet.
A kérdések néha többet segítenek, mint egy azonnali, jól hangzó válasz.