Van különbség aközött, hogy szeretnénk jó munkát végezni, és aközött, hogy csak a hibátlan eredményt tartjuk elfogadhatónak. Az első építhet; a második könnyen felőrölhet.
A maximalizmus nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki minden területen tökéletességre törekszik. Lehet, hogy csak a munkájában, a külsejével, a szülői szerepében vagy a másoknak való megfelelésben különösen szigorú önmagával.
A „még nem elég” belső mondata
Befejezel egy feladatot. Az első gondolatod nem az, hogy kész vagy, hanem hogy mit lehetett volna jobban. Dicséretet kapsz, de gyorsan hozzáteszed: „Persze, azért még...” A siker öröme rövid; az elvárás azonnal új szintre lép.
Ilyenkor érdemes megvizsgálni: mi lenne a következménye annak, ha valami egyszerűen csak jó lenne? A kérdés mögött gyakran valamilyen félelem vagy erős belső szabály húzódik meg. Ezt nem szükséges rögtön megszüntetni; először elég észrevenni.
A minőség és a túlzott kontroll nem ugyanaz
Az igényesség nem ellenség. A különbség sokszor a rugalmasságban rejlik. Tudok-e különbséget tenni fontos és kevésbé fontos feladat között? El tudom-e engedni a részleteket ott, ahol nem adnak valódi értéket? Képes vagyok-e lezárni valamit, amikor elérte a célját?
Próbálj ki egy új mércét: a „tökéletes-e?” helyett kérdezd meg, hogy „betölti-e a célját?” Ez nem a színvonal feladása, hanem a figyelem visszairányítása arra, ami valóban számít.
Három mondat, amit érdemes átírni
- „Nem hibázhatok.” → „Felkészülhetek, de nem kontrollálhatok mindent.”
- „Ha nem a legjobb, nem ér semmit.” → „Az értéket nem kizárólag a hibátlanság adja.”
- „Majd akkor leszek elégedett, ha...” → „A fejlődést közben is észrevehetem.”
Nem varázsmondatok ezek. Inkább kísérletek: másképp megfogalmazni azt, amit automatikusan igazságnak érzünk.
A magas mérce nem probléma önmagában. A kérdés az, hogy te használod-e a mércét — vagy a mérce használ téged.